Ikea bútorszállítás Londonban

koltoztetes londonEgyedül élek egy kislakásban London külvárosában. Bedolgozom egy vállalatnak, sokszor itthon is el tudom végezni a munkát. Mostanában egyre inkább itthon dolgozom, ezért arra gondoltam, hogy kialakítok egy dolgozószobát. Nem messze tőlem van a Tottenham hale-i Ikea, ahová elmentem nézelődni, hátha megtetszik néhány irodai bútor. Meg is láttam, mit szeretnék, következő héten visszamentem, hogy megvegyem, addig pedig utánajártam, hogy ki fog nekem segíteni a bútorok szállításában. Pont ebből az Ikeából egy magyar cég vállal bútorszállítást. Hát nagyon megörültem, mert az árakat tekintve ez egy nagyon jó üzlet számomra. Aztán kiderült, hogy bútorösszerakást is vállalnak, ami még jobb hír volt, hiszen nő létemre, igen kevés szerszámot tartok itthon, és ami van, azokhoz sem igazán értek, így segítségre volt szükségem, amit szerencsére a 024transport munkatársaitól meg is kaptam. Összerakták a bútoraimat elég gyorsan és jól, számomra tökéletesen megfelelő áron. Köszönöm szépen, 024transport!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!